Polgármesteri köszöntő PDF

Nagy tisztelettel köszöntöm Önöket! Köszönöm érdeklődésüket, és nagy szeretettel várjuk településünk Önkormányzata és lakossága nevében.

Egerszalókra mindenképpen el fognak jönni!

Hogy miért? Azért, mert kíváncsiak ránk! Azért, mert sokat hallani rólunk, sokat hallani európai hírű településünkről!

Minden egerszalóki nevében mondhatom, hogy nagyon örülünk annak, hogy itt élhetünk. Élvezzük szorgalmas lakosságunk közösségépítő erejét és ennek sikereit. Élvezzük, hogy nagyon jó földrajzi elhelyezkedésű, gyönyörű helyen élünk. Élvezzük Eger Város közelségét és a környező települések közvetlen baráti kapcsolatát. Akár jelmondatunk is lehetne: „Keressük meg kincseinket, fényesítsük ki őket és mutassuk meg azokat!”

Településünk több, mint 750 éves. Búcsújáró hely vagyunk, így vendéglátásunk a régmúltból ered. A több évtizede hagyományosan megrendezett Ifjúsági Lelkigyakorlat során sok esetben több volt a vendégünk, mint a lakosságunk száma.

Borospincéink minőségi boraikkal lepik meg az idelátogatókat, de szőlőink kiváló alapot adnak az Egri Bikavérnek is. 120 hektáros horgásztavunk horgászparadicsomként a csöndes vízisport kedvelőknek nyújt kiváló lehetőségeket.

Több mint 40 éve pedig világhírű gyógyvizünkre, „Hőforrásunkra” is büszkék lehetünk. A víz hőfoka, összetétele és a „sódomb” látványa egyedülálló. A felszínre törő forrás 1992 óta hivatalosan is gyógyvíz, nem véletlen, hogy sok európai turistatérképen és útikönyvben különleges célpontként szerepel.

Ahogy jelmondatunkban megfogalmaztuk, a Hőforrásunkra és páratlan sódombunkra is csiszolás és bemutatás vár: 2007 nyarától a víz minőségéhez és híréhez méltó gyógyfürdő, 2010-től pedig a gyógyszálloda, valamint a hozzá kapcsolódó sportolási, szabadidő eltöltésére alkalmas szolgáltatások.

Megvalósul településünk és a kistérség nagy álma, lehetőség az egyenletes, hosszútávú fejlődésre.

Addig is nagy örömmel várjuk Önöket Egerszalókon!

Élvezzék a térség szépségét, idegenforgalmi látványosságait, szolgáltatatásit, ahogyan Mi is!

 

Tőgyi Gábor
Egerszalók polgármestere